Palota a Zrínyi utcában. Az aradi Bohus Palota kismonografiája. I. rész

Palota a Zrínyi utcában. Az Aradi Bohus Palota kismonografiája. Írta: Puskel Péter. Kiadta: az Aradi Kölcsey Egyesület. I. rész

Előszó

Miért pont a Bohus-palota? – kérdezheti joggal az olvasó. A legkézenfekvőbb válasz erre az lehetne: csak. Azért nem szeretném ilyen kurtán-furcsán, vagy, ha úgy tetszik, foghegyről elintézni a dolgot. Arad egyik reprezentatív épületéről van szó. Salacz Gyula egykori jeles aradi polgármester, a Kultúrpalota, a Városháza, a várbeli ferences templom kismonográfiája után, miért hagynám ki a sorból a szecessziós építkezés egyik helyi remekét?

És a Bohusok nem csupán ezért a bérpalotáért érdemlik meg nevük és életpályájuk népszerűsítését. Világos és Arad számukra a tettek mezeje volt, és ha földesúri mivoltuk, nemesi származásuk, majd későbbi bárói címük a császári és királyi ház iránti feltétlen hűséget feltételezett, a reformkortól kezdve mind inkább a haladás szolgálatába állították tudásukat, politikai elkötelezettségüket és vagyonukat.

A legnagyobb aradi bérház „holdudvara” szokatlanul nagy. Fennállásának több mint száz éve alatt az épületben egy sor köztiszteletnek örvendő személyiség lakott. A földszinti üzletek híre messze túljutott a város határain. Emeleti helyiségeit jelentős pénzintézetek bérelték. Ugyanakkor több fontos középület tette híressé ezt a belvárosi utcát. Csak velük együtt teljes a kép. 

Ha elfogadjuk azt a szakmai véleményt – és miért is kételkednénk benne? -, hogy a palota és a vonzáskörzetében lévő, Arad épített örökségét színesítő ingatlanok jól körülírható együttest alkotnak, akkor nem kevésbé igaz, hogy a múlt századelő egyik gazdasági és társadalmi gócpontja volt a Zrínyi utca. Innen pedig csak pár lépés a színház. Tháliának az a hajléka, amelyet 1874 és 1948 között a magyar nyelvű színjátszás egyik erős vidéki fellegváraként tartottak számon. Művészi színvonalának elismerését 1902-1918 között a „Nemzeti Színház” titulussal honorálta a szakma. 

És ne feledjük: ebben a Palotában rendezték be és adták használatba Aradon az első, kizárólagosan mozi céljaira kialakított termet. Új hajlékában az Apolló bő nyolc évtizedig szolgálta a „hetedik művészetet.”

Mindezekért érdemes egy kicsit elmerülnünk a múltba, hogy jobban lássuk, értsük, mit hagytak ránk eleink, és mit kell tennünk az örökség megőrzéséért. Aradnak ez a kis területre sűríthető, gazdasági, társadalmi és kulturális magja a történelem olykor kíméletlenül heves széljárásában sokat vesztett egykori fényéből, kisugárzásából. Napjainkban nem több egy belvárosi keskeny utcánál, amelyben komorak és kopottak a házak, lankadatlan az autóforgalom, nehézkes a gyalogos közlekedés és csak néhány üzlethelyiségben van élet.

A Bohus-palota ma segítségért kiállt. Lakóinak többsége idős, egyre nehezebben tartják fenn az egykori nagypolgári igényeknek megfelelő otthonukat. Az épület főutcai részét (sajnos csak azt!) úgy tíz-tizenöt éve tatarozták, de már ez alig észrevehető, újra ráférne a nagyjavítás. A hajdani Zrínyi és a Rövid utcai felőli frontokon évtizedek óta nem történt érdemleges emberi beavatkozás. Hull a vakolat, pusztulnak az épületdíszek, megkopott, repedezett a saroktorony.

És az elmúlás legszomorúbb példája az egykori sztármozi, amely kívül, belül a gazdátlanság, a teljes lepusztulás képét mutatja.

Az értékes műemlék SOS-t kiállt.

Meghalja-e valaki?

Segít-e valaki?

                                                                                                                    A szerző

Egy közép-európai nemesi család

Magyar ember fülében aligha cseng ismeretlenül a Bohus név. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc gyászos színhelye, Világos örökre beírta magát a történelmünkbe, s Görgey (később Görgeinek írta) itt, a világosi Bohus kastélyban tárgyalta meg a cári seregek főparancsnokának küldöttével, Frolov tábornokkal a fegyverletétel körülményeit.

De hát kik voltak a Bohusok? Hogyan kerültek Világosra?

Egy teljes, de még legalább megközelítőleg átfogó családtörténet felvázolására aligha vállalkozhatok. Túl terjedelmes lenne. És nem valószínű, hogy hibátlan. A világhálón ugyanis mindmáig e címszó alatt és a „kommentekben” újabb és újabb Bohusok keresik gyökereiket, próbálkoznak támpontokat találni családfájuk összeállításához. Hátha fény derül a rokonságra, hátha össze lehet kötni az évszázadok alatt elszakadt szálakat. Ezen nincs mit csodálkoznunk. Ki ne szeretne egy ilyen előkelő, történelmi családhoz tartozni? Egyébként is manapság a családfa-kutatás divatjelenség a javából.

Kétségtelen, hogy szlovák gyökerű, ősi birtokadományos nemesi családról van szó. A felvidéki egykori Liptó vármegyei Behárfalva (ma Beharovce, Liptovske Beharovce) tekinthető a család ősi fészkének. A település elnevezése azonban az évszázadok során a különböző írásos emlékekben legalább 15 formában is szerepel, hiszen a vidék vegyes ajkú lakossága hol így, hol amúgy használta.

Az évszázadok során a család innen rajzott szét a Szepességtől a magyar Alföldig, beleérte Csongrád és Arad vármegyét is, számos híres embert adva a tudománynak és a kultúrának. A világosi ág a XVIII. század közepére tehető, amikor Mária Terézia e vidéken új birtokot és címert adományozott Bohus Imrének, Arad megye ügyészének, későbbi táblabírójának. (Akkoriban az ő tulajdona volt Arad legnagyobb háza.) Az epizód szorosan kapcsolódik a város fejlődéstörténetéhez, hiszen a Bohus családnak korábban a zimándi pusztán volt uradalma, és a császárnő ide akarta áttelepíteni Aradot. A leendő vár felépültével a város ugyanis veszélyes zónába, lőtávon belülre került volna. A vár szempontjából se látszott biztonságosnak a város közelsége.

Az uralkodói elképzelés, hosszas huzavona után nem valósult meg. Innen a mondás: „Arad marad”. (Azaz nem költözik, hanem helyben marad.) De az áttelepítés lehetősége sokáig fékezte a város fejlődését. A birtokcsere viszont idő közben azért megtörtént. A világosi uradalom (Világos és Galsa egy része) igazgatói tisztét a Bohus család feje tehát egyfajta „fájdalomdíjként” kapta. Kétségtelen, hogy se az érintett személy, se a  hegyaljai település lakossága nem járt rosszul, hiszen a továbbiak során Világos helységrajzát osztrák hadmérnökök a helyi viszonyok figyelembevételével alakították ki. A község fejlődésében pedig jó ideig ezt az elképzelés vált valóra.

Számos kimagasló kulturális személyiség szülőhelye, történelmi jelentősége, XIII. században épült vára (Hunyadi János, majd Mátyás király birtoka ma már romhalmaz), a hegyaljai borvidék közelségének köszönhetően napjainkban is turisztikai látványosság.

A földszintes, 30 helyiségből álló neoklasszikus kastély építését 1824-ben kezdte el az uradalom akkori birtokosa, világosvári Bohus János (1801-1883). Érdemes róla bővebben szólnunk, hiszen a későbbi események egyik fontos szereplőjeként vált ismertté.

A bécsi udvari politikának elkötelezett, ám rugalmatlannak aligha mondható, sőt a reformok iránt fogékony földesúr az 1835-ös világosi parasztfelkelés kiváltójaként hívta fel magára a figyelmet. Akkoriban a helyi lakosság számára többnyire kedvezőtlen határrendezési tervek súlyos zavargásokat okoztak megyeszerte. A hegyaljai nagyközségben, Világoson (már közel kétezren lakták akkoriban!) Bohus János határrendezési terve nagyon előnytelen lett volna a szőlőműveléssel és állattartással foglalkozó hegyaljai parasztság számára. A kastély előtt tiltakozó, felháborodott tömeg haragjától megrémült földesúr Pankotára menekült, és onnan kért katonai segítséget. (Az eseményt részletesen feldolgozta dr. Kovách Géza Ahol Dózsa és Horea hadai jártak c. könyvében, Bukarest, 1976, 225-227. old.) Az ügy a császár elé került, aki írásbeli megrovásban részesítette az önkényeskedő földbirtokost. Végül, a parasztságnak tett némi engedménnyel, sikerült a konfliktust rendezni. Bohus János nevéhez fűződik ugyanakkor a legrégibb, nemcsak világosi, hanem országos szinten is kiemelkedő sportesemény, az 1828-ban megrendezett nemzetközi lóverseny, megszervezése. A másik szervező Csernovics Péter, a mácsai uradalom birtokosa volt. (Magyarországon Széchenyi István gróf 1827. június 6-án, az Üllői úton rendezte meg angol mintára az első lóversenyt. Bohus János már itt is elindult.) Az aradi vágta győztese az újaradi Zielinsky báró lett, aki maga mögé utasította az osztrák lovasezred legjobbjait. A verseny rendkívüli érdeklődést váltott ki.

Korábbi konzervatív magatartásformával szöges ellentétben álltak Bohus János későbbi megnyilvánulásai is. Például az, hogy a Magyar Tudományos Társaság támogatására állandó jelleggel évi 200 Ft-ot ajánlott fel. Az adott helyzethez való gyors igazódását bizonyítja az a tény is, hogy amint az Országgyűlés megszavazta az örökváltságot, hazasietett és az elsők között törölte el uradalmán a jobbágyok adóterheit. 1848. októberében, a szabadságharc teljében, elvállalta az aradi főispáni széket.

Férje gyors alkalmazkodó képességével gyökeres ellentétben neje, Magyarszögyényi Szögyény Antónia (1803-1890) magatartása. A korszak egyik gerinces nagyasszonya a kezdetektől emberbaráti cselekedeteivel, bátorságával, áldozatkészségével tette hallhatatlanná nevét. A XIX. század közepén, a Magyarországon is egyre jobban kibontakozó nőmozgalom egyik kezdeményezője és éltetője volt. Az előkelő arisztokrata családból származó, művelt hölgy fiatal korától kezdve szerepet vállalt a magyar közéletben. Huszadik születésnapján ment férjhez Bohus Jánoshoz és költözött Világosra. Otthonában irodalmi és zenei találkozókat szervezett. Támogatta a költőket, jelentős összegeket adományozott Vörösmarty árváinak. Brunswick Teréz híveként Világoson és Aradon kisdedóvót, a kastélyban ingyenes konyhát nyitott a falubeli szegény gyermekeknek és tanítóiknak. Varrodát tart fenn a környékbeli női munkaerő foglakoztatására. Számtalan helyi és országos jellegű karitatív szervezet tagja volt és mindenütt tevékenykedett is. Az Aradot sújtó nagy árvíz idején (1844) élelemmel segítette az árvízkárosultakat. Egyik szorgalmazója volt az 1844-ben Pesten kiadott Aradi Vészlapok albumnak. Az album forgalmazásából származó bevételt szintén a károsultak javára fordították.

A szabadságharc idején a kastéllyal átellenben lévő épületben kórházat rendezett be a sebesültek ápolására, amelyben személyesen is részt vett.

Az 1849. augusztusi fegyverletételt megelőző tárgyalások helyszíne a Bohus kastély volt, ahol B. Szögyény Antónia naplószerűen (Emlékkönyv) feljegyezte e tragikus aktus előzményeit, a tárgyaló felek viselkedését. A nagyasszony egyébként Görgey Artúr unokatestvére volt.

Íme két rövid részlet a nagyasszony feljegyzéseiből:

„Augusztus 12-én, délfelé volt, mikor az első oroszok bevonultak Világosra…

Frolov tábornok néhány kozáktiszttől, nagyszámú kozák legénységtől és hatalmas néptömegtől kísérve jött fel hozzánk. Görgey elébe ment és bekísérte szobájába a tábornokot, ahol aztán aláírták a fegyverletételi szerződést. (Ebben tévedett a naplóíró, nem írtak alá egyetlen okmányt sem! – sz. m.). A többi tábornok és tiszt várakozással néztek sorsuk elé, de én azt hiszem, hogy erre vonatkozóan még Görgey se tudott semmi bizonyosat…

„Vacsora alatt egyedül én vettem észre, hogy Görgey lehangoltan és magába zárkózottan ül itt; fejét tenyerére támasztja, úgyszólván semmit se eszik, s alig szól egy szót. De a többi tábornok is testileg, lelkileg kimerültnek látszott, tán érezték, hogy milyen fordulat állott be sorsukban, bár, sejtelmük se volt arról, hogy az oroszok kezébe való megadás, kiktől ígéretük szerint védelemre számítottak, pusztulásukat vonja maga után.” (Kovách Géza, 279. old.)

Az utókor számára rendkívül értékes történelmi dokumentum került Márki Sándor történész jóvoltából a későbbi kutatók kezébe. (Ő bukkant rá az Emlékkönyvre egy helyi kiadványban.) E történelmi események krónikája az Arad Megyei Múzeum tulajdonában van.

A forradalom leverése után, Haynau fenyegetései és a császári rendőrség zaklatásai ellenére, támogatta a bebörtönzött honvédtiszteket.

A nagyasszony 1910-ben emelt szobra (Philipp István és Vass Győző alkotása) a történelmi és politikai széljárásokkal dacolva, ma is érintetlen a kastély parkjában.

Antóniának három fia született: Zsigmond, István és László. Ők örvendhettek 1894-ben a család minden tagját megillető bárói címnek. Közülük az 1825-ben született Zsigmond volt a leghosszabb életű Az első világháború utolsó előtti évben, 1917-ben hunyt el.  A legidősebb Bohus fiú jogi tanulmányokat végzett, korán bekapcsolódott a politikai életbe. Ötször választották meg országgyűlési képviselőnek, császári és királyi kamarás, majd belső titkos tanácsosi méltóságra emelték. A Bohusok vagyona is tekintélyes volt. Az Arad megyei virilisek (legtöbb adót fizető polgárok) névsorában 1913-ban  Bohus Zsigmond az 5. unokaöccse, Lajos a 6. helyen szerepel (Az Aradi Közlöny Nagy Képes Naptára az 1913-as rendes évre, 395. old.).

Zsigmond báró az egyik erkölcsi és anyagi támogatója volt a helyiérdekű vasútépítésnek Arad megyében és a Körösök völgyében. Az Arad-Csanádi Vasúti Társaság elnöki tisztét is betöltötte. Felesége Vásárhelyi Júlia egy fúnak és egy lánynak adott életet: János korán meghalt, Ilona Bréda Viktor felesége lett.

Bátyjával ellentétben, az 1839-ben született László (1914-ben hunyt el) szeretett távolabb maradni „a világ zajától.” Noha ő is országgyűlési képviselő volt, életének nagy részét Világoson töltötte. Állattenyésztéssel és szőlőműveléssel foglakozott, de élénken részt vett a vidék életében is. A környéken három iskolát alapított és a vidéki iparfejlesztésben is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Világoson 1882-ben konyak- és likőrgyárat (!) hozott létre. Saját terméke, a MARTHY dinnyelikőr igen kedvelt ital volt a Monarchiában. Nem mellékesként jegyezném meg, hogy az 1894-ben részvénytársasággá átalakuló vállalkozás Trianon után a világhírnévnek örvendő budapesti Zwack likőrgyár (közismert és közkedvelt terméke az Unicum) szakmai irányítása alá került és csak 1932-ben olvadt össze az aradi pezsgőgyárral. (Zwack likőrgyár állandó kiállítása, Budapest, Weil, 200. old.)

László báró az Aradi Ereklyemúzeumnak ajándékozta azt a levelet, amiben Kossuth Lajos 1849. augusztus 11-én lemondott kormányzói méltóságáról és a legfőbb politikai és polgári kormányzói hatalmat Görgeyre ruházta át. Annak idején Görgey e fontos okmányt Bohusné Szögyény Antóniára bízta (Függetlenség, 1913. november 26.), majd jóval később megpróbálta visszaszerezni.

Zsigmond és László báró hobbija a fotózás volt. Mindketten elévülhetetlen érdemeket szereztek az Aradi Fotóklub életre hívásában és több jelentős országos fotókiállításon is jelen voltak felvételeikkel. László újdonságnak számító színes fotóival keltett feltűnést.

A három testvér 1890-ben édesanyjuk, Bohusné Szögyény Antóniáról elnevezett alapítványt hozott létre szegény gyermekek megsegítésére. Ezen kívül Zsigmond évente két, műszaki tanulmányokat végző egyetemista ösztöndíját is biztosította. László jelentős összegekkel támogatta az aradi színjátszást, különösképpen Szendrey Mihály társulatát.

De álljunk itt meg a Bohusok családfájával! 

Édesanyjuk szobrának felavatása után vetődött fel a fivérekben egy impozáns bérpalota felépítésének gondolata. A kérdés szószólója Zsigmond báró volt, akit üzleti érdekeltségei és politikai, társadalmi szerepvállalása főként Aradhoz kötött (Budapesten is volt háza), ám az építkezéssel járó ügyintézést és anyagi fedezet biztosítását a család fiatalabb férfitagjaitól várta el.

Paloták, bérházak reneszánsza

Arad urbanizációjának legtermékenyebb időszaka a századforduló. A hosszas huzavona után 1834-ben végre kivívott, (de már jóval korábban kiérdemelt)  szabad királyi város titulussal járó előnyök ekkorra értek be igazán. Ráadásul a várost egy távlatokban gondolkodó, erélyes és talpig becsületes polgármester, Salacz Gyula vezette, akinek 26 éves regnálása (1875-1901) lehetőséget nyújtott nagy formátumú urbanizációs tervek valóra váltásához. A közművesítés, villanyvilágítás bevezetése, a tömegközlekedés alapjainak lefektetése mind erre az időszakra tehető. És ebben a bő negyedszázadi „békeidőben” épült fel az új városháza, az új színház, számos belvárosi és kültelki iskola. Erősödött az iparos társadalom, a kis műhelyeket, kócerájokat felváltották a gyárak, gyarapodtak a fejlődést támogató pénzintézetek. Mindezekkel párhuzamosan kialakult, számbelileg is növekedett az igényes városi nagypolgárság, erősödött, színesedett az egyre nagyobb elvárásokat kielégítő sajtó.

Arad földrajzi helyzeténél fogva mindig versenyre „kényszerült”. Hol Szegeddel, Szabadkával, néha Temesvárral, olykor Nagyváraddal. Nem hivatalosan meghirdetett versengésről volt szó, hanem a közelség miatti állandó egymásra figyelésről. És az egymást felülmúlás szándékáról. Ez a helyzet mind az öt város hasznára vált, hiszen egyfajta serkentője lett a fejlődésnek. Szeged, a régi várost szinte teljesen megsemmisítő árvíz után, országos támogatással modern, nagyvárosias arculatot nyert. Nagyvárad és Temesvár egyre erősödő nagypolgári rétege tekintélyes bérpaloták emelésével igyekezett felzárkózni. A Maros-parti város is tartotta a lépést. A XIX. század utolsó, majd a XX. század első évtizedében Arad belvárosában, a középületek mellett már olyan tekintélyes ingatlanokat emeltek a nagypolgárok pénzéből, mint a katolikus templom melletti Hermann-palota, az ugyancsak főutcai nagy- és a kis Neumann-palota, Lengyel Lőrinc palotának is beillő bérháza, az Andrényi család otthona, Kovács Artúr bérpalotája (Milea utca 19.), Urbán Iván villája (Cloșca utca 4. sz.); a Szabadság téren a Palugyay, a Forray (ma Mețianu) utcában a Nádasdy palota, a Szerb palota, Földes Kelemen palotája, stb.

Milyen legyen az új sarokpalota?

A Bohusoknak is ehhez az igényességhez és nagypolgári elváráshoz kellett igazodniuk, ha építkezni, ha felzárkózni akartak. És akartak. Nem azért, mintha nem lett volna már ingatlanuk a megyeszékhelyen. A Zrínyi és az Atzél Péter (ma Forradalom útja) utca sarkán állt ugyanis a régi Bohus-ház. A XVIII. század közepén emelt, egyemeletes épület földszintjén rendezkedett be Maresch Gyula divatáru kereskedése, melynek híre a szomszédos városokba is eljutott. Több mint százötven esztendős, késői barokk stílusú épület volt, hatalmas udvarral és a Zrínyi utcába mélyen benyúló még terjedelmesebb, kihasználatlan telekrésszel. Az emeleti helyiségekben tartotta rendezvényeit az 1840-ben alakult Aradi Olvasókör.

A régi ház felett eljárt az idő… A Bohus-fivérek többre vágytak. A szomszédos városokhoz hasonló impozáns és modern bérpalotára. A környező nagyvárosok példája is erre ösztönözte a fivéreket. Nagyváradon akkor már állt a Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte, Sztarill Ferenc módosításával felépült Fekete Sas-palota. Büszkén néztek a Pece-partiak az impozáns Moskovits-palotára, épülőben volt, az Ullmann- palota; Szegeden a szecessziós Reök-palota, Temesváron a Merbl, Weiss, Löffler féle bérpaloták. Az időszak jeles építészei, a megrendelők bőkezűségének köszönhetően, magasra emelték a mércét.

Arad se maradhatott le a nemes vetélkedésben.

Várható volt, hogy az új épület megtervezésével Szántay Lajost (1872-1961), a város legismertebb és talán legtekintélyesebb építészét bízzák meg. Így is történt. A család rangidőse, Zsigmond akkoriban már jócskán túl volt a nyolcvanadik életévén. Övé lehetett a döntő szó. Valószínűnek látszik azonban, hogy a család fiatalabb tagjainak is volt beleszólásuk a tervbe, főként a leendő palota funkcionalitását és anyagi vonzatát illetően. A „megrendelő” szerepét az unokaöcs, Lajos báró vállalta magára. Ennek fejében a tulajdonosi jogot is ő birtokolta.

Ujj János Szántay Lajos és palotái című albumában (Arad, 2013) idézi a tervező visszaemlékezését a kapott megbízatásra:

„Három utcára terjedő, cca. 200 m utcai fronttal bíró, földszint, I., II., és III. emeletes, részben IV. emeletes bérpalota, 4 bejárattal, 4 márvány lépcsőházzal, 4 személyfelvonóval. Magába foglal 3-4-5-6 szobás komfortos lakásokat, nagybank összes helyiségeit, pénzbeváltó és trezorhelyiségekkel. Volt Apolló mozgóképszínház 34/11 terjedelmű alapterülettel, színpaddal, emeleti erkélyekkel, páholyokkal. A IV. emelet különálló üvegtetőzetű műteremmel, a hozzátartozó kislakással. Az utcai front egy részén hat magas üzlethelyiséggel, modern vas kirakattal. Központi melegvíz-fűtése van a lakásoknak és üzleteknek, és külön alacsony nyomású gőzfűtése van a mozgóképszínháznak… Ennek az épületnek a födémszerkezete (a városban elsőként – sz. m.) nem fából, hanem betonból készült.”

Hát ennyi az építészi visszaemlékezés, amely feltételezhetően pontosan tükrözi a megrendelő(k) elvárásait.

De ne siessünk annyira előre! Az Aradi Közlöny 1912. január 4-ei számában tudósítás jelent meg arról, hogy a báró Bohus testvérek a Zrínyi  (ma Goldiș) utca sarkán álló bérházukat lerombolni készülnek és a telken háromemeletes bérpalota építését határozták el. Az új palota révén egész sereg új üzlethelyiség megnyitására nyílik lehetőség.

Érdemes elidőznünk egy cseppet az utcanévnél. Egy 1884-ből származó várostérképen már a Zrínyi elnevezés szerepel. Korábban Sziget utcának nevezték. Ebesfalvy György ügyvéd javasolta a városi tanácsban 1880. augusztusában a magyarosabb névhasználatot egy sor aradi utca esetében. Felvetődött névadónak Bohus János is, ám hosszas vita után végül a Tököly térre vezető utcát a szigetvári hős, Zrínyi Miklósról nevezték el. (Ficzay Dénes: Válogatott írások, 127. old.)

Minthogy a városi építészeti szabályrendelet előírásai szerint (90. paragrafus) 15 m-nél magasabb épületet csak 10 m-nél szélesebb utcában szabad emelni, a bárócsalád a város vezetőségéhez folyamodott szélesebb utca kijelölését kérve. Valóban a belváros egyik legkeskenyebb utcájáról volt szó, amelynek felső szakasza ma se szélesebb 10 méternél. Csejthei Varjassy Lajos polgármesternek és a városi tanácsnak ugyancsak „feladhatták a leckét”, hiszen a kérés gyakorlatilag megoldhatatlannak látszott, mivel az utca másik sarkán ott állt Tabakovits Emil Milán, a város másik sztár- építésze által felújított épület, amelybe az 1840-ben alakult legtekintélyesebb helyi pénzintézet, az Aradi Első Takarékpénztár költözött.

Nem vitás, hogy végül kompromisszumos megoldás született: a város érdekeit tartva szem előtt, eltekintettek az ominózus 90-es paragrafustól. (Salacz polgármestersége idején erre aligha adódott volna lehetőség!), hiszen a jelek szerint, a város legszebb vagy egyik leendő legimpozánsabb épületéről volt szó. (Nem mellesleg jegyezzük meg, hogy a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a szecessziós építkezés számos jegyét magán viselő ingatlan esztétikai értékeit ma is némileg csökkenti az a tény, hogy a keskeny utca miatt a járókelőnek nincs rendes rálátása az épületre. Akkoriban viszont ez aligha lehetett a megrendelő számára lényeges szempont.)

Amíg a döntés megszületett, a régi Bohus házat lebontották, a terepet megtisztították. Az utcai alapfal lebontásakor az alapozás évében (1748, 1749) vert pénzérméket találtak. 

A gigászi építkezéshez a Bohusok (elsősorban Lajos báró) tekintélyes vagyona se bizonyult elegendőnek. Bohus Lajos bankhitelhez folyamodott: 4 millió aranykoronát kölcsönzött az Aradi Ipar- és Népbanktól. Hálája jeléül a három utcára néző hatalmas épület első emeleti helyiségeiből néhányat átengedett az eredeti helyén (a Szabadság tér 18. szám alatti székházban) helyszűkével küszködő pénzintézetnek.

Az Atzél Péter utcai front alapozásánál helyezték le az alapkövet. Egy zárt tubusban feltüntették, hogy ki az épület tervezője és kivitelezője. Az elhelyezett okmány  szövege mai szemmel nézve meglehetősen hosszú és dagályos. Akkoriban viszont ez természetesnek tűnt. Íme a szöveg:

”Ezen ház építése az ugyanezen a helyen állott évszázados Bohus-ház lebontásával kezdetét vette 1912. év május hó 15. napján. Első Ferenc József Ő Felsége királyunk uralkodása, Lukács László miniszterelnöksége, Urbán Iván báró főispánsága és Csejthei Varjassy Lajos polgármestersége idejében.

Ez idő szerinti tulajdonosa, világosi Bohus Lajos főrendiházi tag, nagybirtokos. Családjának tagjai: neje, született fonyódi Fonyó Ilona báróné ő méltósága; gyermekei: Juliska bárónő, férje után dobonyosi Jakobovics Jenőné, István, László és Zsigmond bárók; unokái: Jakobovics Iván és Fidél; veje dobonyosi Jakobovics Jenő cs. és kir. huszárfőhadnagy.

A házat tervezte, s az építkezést vezette: Szántay Lajos műépítész, főpallérként működött Stefan Demeter. A ház gondnoka Bódy Bódog úr.

Jelen okirat befalaztatott 1912. december 23-án, s aláírták a tulajdonos családtagjai. Isten áldását kérik a házra, annak tulajdonosára, családjának minden tagjára, s a ház összes leendő lakóira.”

Az okmányt aláírták továbbá az Aradi Ipar- és Népbank az idő szerinti  igazgatósági  tagjai: Szalay Károly, Institoris Kálmán, Kristyóry János, Keresztes Ferenc, Tagányi Sándor, Walder Gyula, Hehs Béla, Szántay Lajos, Stefan Demeter, Bódy Bódog.

Az építkezés rendkívül gyorsan haladt. Nagyon kevés részlete ismert. Ennek  oka, szerintem, abban keresendő, hogy a korabeli helyi lapok riportereit nem igazán érdekelték a munka fázisai. Különben is a sztár munkatelep, ha lehet egyáltalán ilyen jelzőt használni, a Kultúrpalota volt, minden figyelem oda összpontosult. Szántaynak nem lehetett könnyű dolga, hiszen egyidejűleg Arad jövőbeni kulturális fellegvárának munkálatait is felügyelte. És a kiváló építész, aki tervezőirodájában egész csapat szakembert foglalkoztatott, személyesen ellenőrzött minden fontos munkafázist. Az viszont tény, hogy 1913. augusztusának elején az Apolló mozgóképszínház már bejelentette, hogy napokon belül átköltözik az Andrássy téri (ma Forradalom útja) Lloyd palotából a Bohus-palotába. Egy olyan teremről volt szó, amely nem utólagos átalakítás után lett filmszínház, hanem kizárólag ilyen célból készült. (A témára később visszatérek.)

Az Apolló új mozitermének ünnepélyes megnyitóját 1913. augusztus 18-án tartották meg. A műsorban Novák Irén, az Aradi Nemzeti Színház (1902-ben érdemelte ki és kapta meg a Városi Színház ezt a magas szakmai minősítést) művésznője Farkas Ferenc aradi színikritikus erre az alkalomra írt Prológját adta elő, majd a nézők a Letört karrier című némafilmet tekinthették meg, amelyet az Apolló vállalkozás egyenesen a dán Nordisk filmgyártól szerzett meg. A főszerepet Valdemar Psylander, az európai közönség kedvence és Clara Wieth játszották. Kétségtelen, hogy a földszinti rész elkészült, s az Apolló új terméhez hasonló felszereltségű filmszínház akkoriban nemigen volt hazai vidéki városban.

Nem találtam pontos adatot arra vonatkozóan, hogy mikor készült el teljesen a gigászi építkezés. Használatba adása ugyanis szakaszosan történt. Ugyanígy költözhettek be 1913-tól kezdődően a főbérlők a nagypolgári mércével nézve is hatalmas és mai szemmel is összkomfortos lakásokba. Erről se igen szól a fáma. Érdekes viszont, hogy az Aradi Közlöny 1914-es naptárában, amelyet az 1913-as év második felében szerkesztettek, már hirdetést közöl az Aradi Ipari és Népbank, amely a Bohus palotát jelöli meg székhelyéül. Nagyjából ekkora készült el a Zrínyi Miklós utca aszfaltozása is. Valamikor 1914 nyarán fejeződhetett be az építkezés, s akkoriban a szarajevói merénylet és a várható háború szerepelt az újságok címoldalán. Nem egészen másfél év (!) elegendő volt a munka befejezéséhez. (A műemlék épületekre a ’90-es években nagy sebtében elhelyezett tábla felirata – 1910 - itt is téves.)

A Bohus-palota kétségtelenül a századelő Aradjának egyik legimpozánsabb épülete. Erdélyi mércével is számottevő. Könnyen felfedezni rajta a gyorsan terjedő szecessziós építkezés több dekorációs elemét. Ugyanakkor azonban belső kiképzését tekintve is a kor minden technikai újításával rendelkezett: vízvezeték, villanyvilágítás, saját központi fűtés, felvonó.

Az épület aprólékos leírásától most eltekintünk, hiszen fentebb maga a tervező nyilatkozatát olvashattuk erről. Néhány építészeti és dekorációs sajátosságra azonban fel szeretném hívni a figyelmet:

A Zrinyi utcai hosszú frontot a falsíktól kiugró zárt balkonok (bow-windov) és erkélyek teszik változatossá. Az épület földszinti részét vöröses márványlapokkal és rézlemezekkel burkolták. Az Atzél Péter (Ma Forradalom útja) utcára néző saroktorony kialakítása, oszlopokon nyugvó kettős kupolájának díszítése is rendkívül tetszetős, akárcsak a torony második emeleti erkélyének színes üvegborítása, amelyet este kivilágítottak. A ma is látható, immár használaton kívüli liftek, a maguk korábban a legmodernebbek közé tartoztak. A mozibejárat fölötti, a fal síkjából kiemelkedő tetőzet kovácsoltvas és üvegdíszítése pedig egészen egyedi volt. (A gazdátlanság miatt mára teljesen tönkrement!) A filmszínház belseje a Zrínyi utca felől három díszes, fémdomborítású és-bevonatú ajtón át volt elérhető. Volt még egy látszólag jelentéktelen, ám mégis fontos eleme az épület földszinti dekorációjának: az Atzél Péter utcára és a Zrínyi utcára néző bronzveretes plakáttartók. Az épület főutcai frontja karnyújtásnyira volt a színház bejáratától. Eredetileg ugyanis a színház főbejárata az Atzél Péter utcára nézett. A tervezésnél a két épület közelsége fontos szempont lehetett, és Szántay ezt a lehetőséget nagyon ügyesen és látványosan kihasználta. Hasonló megoldással egyetlen erdélyi városban se találkoztam. (Sajnos, az utóbbi években szemtanúi lehetünk a palota fokozatos leépülésének. A bronzveretű keretes plakáttartók szinte teljesen tönkrementek.)

A Bohus-palota tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Arad egyik jelképes épülete lett. Sőt, mi több, a Forray (Mețianu) utca felső sarkán lévő Nádasdy (1904), illetve a vele szomszédos palotával a Rövid (ma Românului) utcában egy igen harmonikus építészeti tömböt alakított ki, melyben a geometrikus szecesszió a domináns elem. A korabeli aradi képeslapok százai örökítették meg a városnak ezt az építészeti gyöngyszemét.

Sajnos az első világháborút követő zűrzavaros politikai és gazdasági helyzet arra a hatalmas áldozatra késztette a Bohus családot, hogy megváljon az ingatlan tulajdonjogától. Mielőtt ennek híre kelt volna, a palotát 2,5 millió koronáért megvette a korábbi hitelező és bérlő, az Aradi Ipar- és Népbank. Ez volt akkoriban a legnagyobb ingatlanvétel Aradon.

A szenzációs adásvételt nem lehetett titokban tartani. Az új gazda se élvezhette túl sokáig a hatalmas bérház tulajdonjogával járó előnyöket. A nagy gazdasági válság egyik utolsó hullámveréseként, 1933-ban a bank csődállapotot jelentett be, majd több mint 60 évi működés után beszüntette a tevékenységét. Az épület emeleti helyiségeit az időszak legerősebb pénzintézete, a Banca Românească foglalta el, majd az egész palota a román bank tulajdonába jutott.

Egy „bennfentes” visszaemlékezése

Uzsora Sándor 1925-től liftkarbantartó, fűtő és gépész minőségben dolgozott a palotában. Ott is lakott Afféle mindenes volt. István fia, ahogy felcseperedett, édesapja jobb kezeként segédkezett a munkálatokban. Az Uzsora család férfitagjai a családfő, Sándor 1959-ben bekövetkezett haláláig látták el ezt a munkakört. Uzsora István a következőket mesélte:

„Fával tüzeltünk a központi fűtést biztosító kazánokban. A fát a pincében tároltuk. Hogy mennyi lehetett ott a szilárd tüzelőből, nem tudnám megmondani, de irdatlan nagy mennyiség volt. Később rátértünk a szénfűtésre. A négy liftnek a kezelése se volt könnyű. A fasíneket zsírózni kellett, naponta ellenőrizni a felvonó ellensúlyait. A rolók, zárak karbantartása is ránk hárult. És persze a vízvezeték. Két házmester felügyelte a munkánkat. Mivel 5-6 szobás, összkomfortos lakások voltak a palotában, akkoriban, ha jól emlékszem, talán csak 30 család lakta. Az első emeleten a banknak volt a levéltára, a földszinten és az emeleten a Banca Românească több irodahelyisége. A banknak részvényei voltak nagy aradi vállalatoknál A lakók késő este kapukulcsot használtak. Ha netalán vendég érkezett a késői órákban, felcsengette a portást. Érthető, hogy a biztonságra nagyon ügyeltek, hiszen módos emberek laktak itt. Ráadásul pénzintézetnek is otthont adott az épület. A palota pincéjében a háború idején óvóhelyet rendeztek be. Ha légiriadót fújtak, olykor az utcáról, no meg a szomszédos házakból is bemenekültek az emberek. Ezt a pincét biztonságosabbnak vélték.”

Hogy mi történt az államosítás után? Megmaradt a portás és a gépész állása. És persze a főbérlők is helyben maradtak, csak akkor már a lakáshivatalnak fizették a házbért. Uzsora István a ház egykori lakói közül emlékszik Maier textilgyári igazgatóra, Rappaport úrra, akinek Soborsinban fatelepe volt, egy Pătru nevű ezredesre, Ransburg földbirtokosra, Kurzer, Török, Schwarz és Jenei doktorokra, Benkert, Sincai, Dumitrescu mérnökökre, Rudneanu nevű tanárra, Alverescu bankigazgatóra, Fischernére, Szántó nyomdatulajdonosra, Fényes úrra, aki a Corso mozi igazgatója (tulajdonosa?) volt, valamint Alföldi Pálra, akit jómódú, de különc fiatalembernek tartott. (Alföldi Pál itt lakott élete végéig. Aszkéta életet élt, nyaranta mezítláb rótta a város utcáit. Lakásában őrizte a nagybányai festőiskola legkiválóbb mestereinek munkáit. Csodálatos magángyűjteménye volt.)

A földszinti üzletek közül a Gloria papírüzletet, a Boian cukrászdát, Iliasa ügyvéd büféjét, egy cipőboltot és Csont (később Ghinga) szabóságát, illetve Krammer kalapost említi. (A Boian cukrászda kései utódja, Republica néven már csak emléke volt az egykori neves aradi süteménygyártónak és forgalmazónak – sz. m.) Csont szabóságának a híre is túljutott a város határain. Ghinga Manase viszont egyenesen művészi szintre emelte az úri szabók ősi mesterségét. Neve fogalommá vált. (Az 1960-as években bukaresti színészek, élsportolók, énekesek sora is nála varratott.) A divat legújabb hullámait a „szabók szabójának” öltözködésén, utcai megjelenésén lehetett nyomon követni.

És persze ott volt a mozi. Az Apolló nevet az első háború utánig új helyén is megtartotta. Aztán később átkeresztelték Forumra. (Még később, Bălcescu, majd Studio néven szerepelt.)

Egyébként az utcanév is politikai széljárástól függően változott: Zrínyi, Anatole France, Vasile Goldiș. Az Atzél Péter (1867-1871) egykori polgármester emlékét őrző rövid utca 1920 utáni névadója Berthelot francia tábornok lett (1918. decemberében járt Aradon), majd 1948-ban „beolvasztották” a Köztársaság útjába. 1989 utáni neve: Forradalom útja.

A műtermek és lakóik

Rejtély maradt, kinek az ötlete volt a negyedik emeleti manzárdon a két műterem lakás kialakítása. A Bohusok aligha gondolhattak ilyen megoldásra. A nagyon pragmatikus Zsigmond legkevésbé, noha közös szenvedélyük, a fotózás révén László öccsével közel került a művész-társadalomhoz. A korabeli tapasztalatok szerint azonban a művészember gyakran fizetésképtelen, ezért egy bérház-tulajdonosának nemigen állhatott az érdekében vékonybukszájú bérlők számára kialakítandó lakrész felépítése. Valószínűbbnek látszik, hogy Szántay ezzel a megoldással is a Zrinyi utcai nagyon hosszú épületrész homlokzatát igyekezett  megtörni, még változatosabbá tenni. Mindez persze csak spekuláció. Tény, hogy a tető alatti művészlakot a kezdetektől festők, grafikusok, szobrászok lakták: Rubleczky Géza, Pataky Sándor, a Frențiu házaspár, Tamás Mária és Takács Mihály.

Hadd ejtsünk e jeles lakók mindenikéről néhány szót:

Rubleczky Géza (1881-1970) az Iparművészeti Főiskolán és Firenzében tanult. Zsánerszobrászként szerzett hírnevet magának. Négy társával 1912-ben Hódmezővásárhelyen megalapította a Művészek Majolika és Agyagipari Telepét, ahol a helyi hagyományok szerinti díszkerámiákat készítették. Ebből alakul ki aztán később a helyi majolika gyár. Gyakran átruccant Aradra, Temesvárra. Aradon a Bohus-palota egyik műterem lakását bérelte. Egy ideig állandó jelleggel itt is lakott. Ekkoriban kérte fel Szántay az épülő Kultúrpalota homlokzati és koncerttermi allegorikus alakjainak a megmintázására. Később is, egész a második világháborúig, visszajárt Aradra. Az Erzsébet körúti egykori ipar- és mezőgazdasági kamara homlokzatának szoboralakjait is ő készítette el.

Pataky Sándor (1880-1969)

A sokgyermekes aradi iparos családból származó fiatalember tanári pályára készült, ám éppen egyik tanára figyelt fel a rajztehetségére és ajánlotta e készség továbbfejlesztését. Székely Bertalan rajz mintaiskolájában tanult Budapesten, de anyagi okokból nem fejezte be tanulmányait. Felkereste Európa néhány nagy képtárát, személyes tapasztalataival igyekezett kiegészíteni hézagos tanulmányait. Szülővárosában ipariskolai rajztanárként kereste a kenyerét, de közben járta Erdély tájait és rendületlenül festett. Főleg akvarelleket.

Első aradi bemutatkozására, 1908-ban Kerpel Izsó főutcai könyvesboltja biztosított terepet. Művészete kiteljesedésével egyre inkább a Hegyaljának, a Maros völgyének lett a szerelmese. Akvarelljeiben e táj szépségét örökítette meg. Közben a nagybányai festőiskolába is megfordult, de nem került a hatása alá. A maga útját járta. Az 1930-as években egyik akvarellje sikert aratott a pesti Műcsarnok kiállításán. Több egyéni és közös kiállításon láthatták munkáit Aradon és más városban.

Nyolcvannyolc évet élt, s bár anyagi szükségből az ’50-es-es években, immár nyugdíjasként, ismét tanított, élete nagy részében független művészként próbált érvényesülni. Halála után a Képzőművészek Aradi Szövetsége, 2013-ban a Kölcsey Egyesület rendezte meg retrospektív tárlatát. Ezen, elsősorban aradi magángyűjteményekből mintegy félszáz képet állítottak ki. Ugyancsak a Kölcsey Egyesület hozta rendbe az Alsótemetőben lévő sírhelyét. Az akvarell egyikjelentős erdélyi képviselőjeként tartja számon a művészettörténet.

A Frențiu házaspár

Zizi és Sever Frențiu (1931-1997) iskolát teremtettek Aradon egy olyan időszakban, amikor csak a szocreál volt az egyedül szalonképes művészeti áramlat. Sever Frențiu, akár polgárpukkasztónak is nevezhető olajképeit a tömény szűrrealizmus hatotta át. Sokan tanultak tőle, őt próbálták utánozni, több, kevesebb sikerrel. Az kétségtelen, hogy Sever a festészet megújulásának előhírnöke volt Aradon. Egyébként „civilben”, bő tíz éven át, a helyi színház díszlettervezőjeként is jeleskedett.

Felesége, Zizi a bábszínházi produkciók díszleteit gondolta ki a Bohus-palota manzárdjában. Férje a Képzőművészek Szövetsége helyi elnöki tisztét is betöltötte aradi évei alatt. Ekkoriban nyíltak meg a tárlatoknak helyet biztosító belvárosi galériák.

A rendszerváltás utáni években Sever a szabadkőműves mozgalom egyik vezetőjeként vett részt a társadalmi élet megújulásában. A család már évek óta Bukarestben élt, mikor, megvalósult a Városháza előcsarnokának ablakaiba tervezett ólomüveg-kompozíciója: a Négy évszak

Tamás Mária (1948-)

Tehetségének újító szellemének köszönhetően festményeivel és grafikáival hamar az élvonalba került, nagyon sok aradi, hazai és külföldi egyéni és közös tárlaton szerepelt munkáival, több díjat is begyűjtött. Németországba emigrált, de gyakran visszajárt beteg édesanyjához a palota műterem lakásába. Mostanában inkább idehaza tartózkodik. Nagyon sok munkája külföldi magángyűjtők tulajdonába került.

Takács Mihály (1954-2015)

Kőfaragóból lett festő, majd pályája zenitjén szobrász.  A forradalom után önként és bérmentesen restaurálta Munkácsy emléktábláját, a Trianon előtti időkre emlékeztető, egyetlen magyar vonatkozású emléket, amely minden politikai széljárásban az eredeti helyén maradt.

Amatőr festőként már a legjobbak között emlegették, amikor elkészítette Nepomuki Szent János szobrának (Arad legrégibb barokk kori, köztéri emléke) hasonmását és restaurálta a megcsonkított eredeti szobrot. Ez utóbbit a belvárosi római katolikus minorita templomba helyezték el. A térre pedig a hasonmás került. Takács ízig-vérig urbánus festő volt. Képeinek zömében Aradi épületeket, utcarészeket örökített meg. Szerelmese volt befogadó városának, épületekben, utcarészletekben megörökítő sajátos helytörténésze. A manzárdon lévő műterméből és lakásából remek panorámáját örökítette meg a város mindennapjainak.

Tucatnál több kalendáriumot illusztrált városképeivel. Felkarolta a tehetségeket, évekig az aradi börtön foglyait tanította festeni, megkönnyítve rabságukat, szabadulásuk utáni társadalmi integrációjukat. Pályája csúcsán a képzőművészeti kart is elvégezte, s ezután a hivatásosak között is kivívta a szakma tiszteletét.

Alig múlt 60 éves, amikor élete fonalát egy súlyos betegség szakította szét.

Rengeteg aradi és külföldi, egyéni és közös tárlaton láthatták képeit. Talán az egyetlen olyan helyi festőművész volt, aki napjainkban megélt munkáinak eladásából. Feleségével, a szintén festőművész, Floryval, egy kis belvárosi galériát tart(ott) fenn. Nevét egy művészetpártoló alapítvány is őrzi.

Még életében kisfilm készült róla.

Halála után egy évvel jelent meg téli képeket ábrázoló albuma.

Kattintson ide a folytatásért!

Ha szeretné a könyvet klasszikus; papírra nyomtatott formájában megrendelni fordúljon a kiadóhoz a következő émail címen: kolcseyarad@gmail.com  vagy facebook oldalán: https://www.facebook.com/Kölcsey-Egyesület-Arad-304951532902444/