Malomcsatorna a Fehér-Körösön

A Malom-csatorna rövid története. Írta: Puskel Péter. Fejezet az „Aradi sikertörténetek” című kötetben

A közel 170 éve megépített Nádor-malomcsatorna nemcsak a Fehér-Körös fölösleges vizmennyiségének elvezetését, az ármentesítést, hanem a malomipart is szolgálta. Fénykorában 13 vízimalmot működtetett. Ezeknek ma már a nyomaira is nehéz rábukkanni. A Kárpát-medence egykoron legkorszerűbb vízi létesítménye jelenleg tucatnyi mesterséges halastavat táplál. A törökdúlás alatt a Körösök közötti terület elnépte-lenedett. A török kiűzése után elkezdődött a lakosság fokozatos visszatelepítése. A terület azonban rendkívül egészségtelen volt. A számtalan mocsár, a szúnyogáradat megkeserítette az emberek életét. Ráadásul igen gyakoriak voltak a mezőgazdasági termelést és a településeket pusztító áradások. A 19. század elején a mezőgazdaság fellendülésével sürgetővé vált a gabonamennyiség megőrlése a közelben, hiszen a kiépítetlen utak nagyon megnehezítették a szállítást. E célból a reformkor előtti években a Körösök mentén számos vízimalom épült. A malmok működtetéséhez felduzzasztott víz azonban sok esetben újabb áradásokat okozott. Országos szinten is halaszthatatlannak tűnt a Körösök szabályozása, a terület rendezése. 

Ennek elsó lépése egy mesterséges csatorna megépítése volt. A munkálat megtervezésével és levezetésével Beszédes József (1787-1852) vízmérnököt bízták meg. A magyarkanizsai születésű, műszaki tanulmányait Pesten végzett mérnök elképzelése az volt, hogy az eredeti vízfolyás medrét megszabadítja a kaotikusan ráépített vízimalmoktól. Az így tehermentesített és szabaddá tett vízfolyást az elmocsarasodott terület belvizeinek levezetésére használja fel. Ugyanakkor a környező mellékvölgyek vizeinek felfogására az előző meder vonalával párhuzamosan, de magasabban vezetett oldalcsatornát (övcsatornát), más szóval malomárkot hoz létre. Ezek mentén visszaállítja a malmokat. Beszédes, korát megelőzve, meggyőződéssel vallotta, hogy a mesterséges csatornákra épített vízimalmok, a mocsarak lecsapolása és a vízi utak létrehozása vezethet a gazdasági fejlődéshez. Nemcsak megzabolázni kell a megáradt vizeket, hanem hasznos munkára is kell fogni ezeket — fogalmazta meg igen tömören elképzelését. Tervének végrehajtásához megkapta a kellő anyagi támogatást. A földjeik révén érdekelt Arad és Békés vármegyei urak megalakították a József Nádor Társulatot. Támogatásuk akkor vált egyértelművé, amikor a közeli Székudvaron birtokkal rendelkező József nádor is felkarolta a malomcsatorna megépítésének ötletét. A munkálat 1833-ban kezdődött és 1840 novemberében teljes sikerrel fejeződött be. 

A közel 92 km hosszú Nádor-malomcsatorna (Canalul morii) a Fehér-Körösből az Arad megyei Körösbökénynél (Butryin, Buteni) válik ki. Közel 40 km-es szakasza a mai Békés megye területén húzódik.                                                                                                                            

 A csatorna szélessége helyenként eléri a 24 métert, mélysége a 12 métert. Felépítésével 42 település szabadult meg az árvízveszélytől. Malmokat építettek többek között Bárzán, Bokszegen, Borosjenőben, Buttyinban, Nadabon, Siklón, Székudvaron, Szöllősön. Az építkezés haszna abban is megmutatkozott, hogy a munkálatok idején a környék több száz lakosának biztosított kenyérkeresetet. Széchenyi István is nagyra értékelte Beszédes munkáját. Híressé vált az a mondása, hogy „Beszédest csak a víz érdekli". Hálája jeléül Arad vármegye kérelmezte a királytól a csatornaépítő nemesi rangra emelését. Az uralkodói kegy azonban valamiért elmaradt. Az erkölcsi kudarc nem törte le a szakember lelkesedését, aki tovább dolgozott a Körösök szabályozásán, amit 1850-ben fejezett be. Egyébként más munkái révén is bekerült a neve a magyar műszaki fejlődés kiválóságainak panteonjába. A Sió-csatorna és a Fertő-tó szabályozása is Beszédes József nevéhez fűződik. A balatoni vízgazdálkodásban elért eredményei miatt pedig joggal tartják a Balaton megmentőjének. Szakmunkáinak köszönhetően Beszédes József a magyar műszaki irodalom egyik megteremtője, a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagja. Aurel Dragon buttyini helytörténeti kutató évek óta gyűjti a Nádor-malomcsatornával kapcsolatos írásos do-kumentumokat. Kutatása szerint Beszédes eredetileg 17 malmot tervezett, ebből végül azonban csak 13 épült meg. A malomcsatorna gazdaságosságához a kétség árnyéka se férhetett. Ez volt a Kárpát-medence első olyan ipari létesítménye, ahol a vízi energiát ipari célokra használták fel. A malmok nem a vízfolyás mentén, hanem az abból kivezetett mesterséges csatornán, egymástól mintegy 4-5 km távolságra épültek. A malomárok elágazásánál duzzasztót vagy gátat emeltek, ahol zsilippel szabályozták az árokba engedett víz mennyiségét. A nagyméretű beruházás rendkívül gazdaságosnak bizonyult. A malmok télen is dolgoztak, mert a víz nem fagyott be. Mindössze két év alatt megtérült az építkezés költsége, ugyanis a vízimolnárok naponta több tonna ga-bonát őrölhettek. A jó minőségű kenyérnek való eljutott a bécsi császári udvarba is. Dr. Vajda Sándor borosjenői szájsebész, aki szintén kiváló ismerője a vidéknek, elmondta, hogy az itteni ví-zimalmokban őrölték a messze földön híres lánglisztet, amely a kiváló minőség egyik fokmérője volt. A pékek valósággal versengtek, hogy idejében egyez-séget kössenek a molnárokkal és minél több lángliszthez jussanak. Kezdetben az őrlést és a darálást malomkővel végezték, később a malmok többségét átállították hengerszékkel történő örlésre. Ma már kevesen tudják, hogy a Maros menti vízimal-mok is híresek voltak a lánglisztről. A zsigmondházi és újaradi sváb vízimolnárok nemcsak tisztességgel megéltek, hanem a legügyesebbek meg is gazdagodtak a jó áron értékesített lánglisztnek köszönhetően. A környéken élő egykori molnárok egyike, Ioan Cornea nosztalgiával emlékezett a régi szép napokra, amikor még zúgtak a malmok és folyamatosan volt a munkájuk. Azt mesélte, hogy esős időben, amikor magas volt a vízállás, két-három napig folyamatosan dolgoztak. Aszályos nyá¬ron meg kellett nyitni a zsilipeket. Addig dolgoztak, amíg volt a csatornában víz. 

A két világháború közötti években a vízimalmokra már nemigen volt szükség. Helyüket felváltották a gőz-, illetve villanymotoros malmok. A legtöbb vízimalom ajtajára lakat került. Különben is elhanyagolták a csatorna medrének rendszeres megtisztítását az iszaptól, a gátak erősítését és a hidak javítását. Az államosítás pedig végleg megpecsételte a sorsukat. A meglévő épületekbe üzemeket, téesz-javítóműhelyeket telepítettek, a malmokat lerakatként használták. Zömét azonban sorsára hagyták. A környékbeliek aztán elhordtak mindent, ami még hasznosítható volt. Dr. Vajda Katalin nagyapja és édesapja is a malomiparban dolgozott. „Nagytatám Battonyáról érkezett Seléndre. Karbantartó lakatos volt, és a malmok alkatrészeit javította. Édes¬apám is örökölte a szakmát és a műhelyt is. Egészen az 1960-as évekig dolgozott. Akkoriban már csak hét malom működött a környéken és többségük elektromos meghajtású volt." A rendszerváltás utáni ingatlan-visszaszolgáltatások következtében néhány tulajdonos még szerencsét próbált a malomiparban. Nem sok sikerrel. A 170 éves buttyini vízimalom például 2003-ban őrölt utoljára. Most viszont már teljesen lepusztultan várja, hátha valaki még fantáziát lát felújításában, esetleg más jellegű hasznosításában. Talán a fellendülő faluturizmus a 24. órában még megmentheti a térség egyetlen talpon maradt malomépületét, melynek belsejében néhány olyan rozsdás alkatrészre bukkantam, amely már senkinek se kellett. Az egykori malom melletti házban lakó Seran Aurica abban reménykedik, vagy ő, vagy esetleg egy új tulajdonos valamilyen anyagi segítséggel fel tudja újítani a malomépületet, amely bizonyára sok látogatót vonzana, hiszen a festői vidék egyébként is számtalan kiaknázatlan lehetőséget kínál az idegenforgalom, a faluturizmus fellendítésére. A malomárok jelenleg a román vízgazdálkodási vállalat alárendeltségébe tartozik. Napjainkban azonban már nem a malmoknak, hanem a közeli halastavaknak biztosítja a vizet. Ezzel véget ért egy szép és jelentős ipartörténeti fejezet. Sommás felidézése fogódzóul szolgálhat egy átfogó tanulmányhoz. 

Főbb források: 

Aradul permanentá in istoria patriei, Arad, 1978, 218, 219 

Gaál Jenő: Arad vármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása. Arad, 1898. 420., 430. 

Révai Nagy Lexikona. 13. k. Budapest, 1913. 334.