A színház. Aradi színházi élet

Az aradi színház és színházi élet. Arad város színházi életének rövid története. A vándortársulatok előadásaitól az Aradi Nemzeti Színházíg. Ujj János által írt fejezet az "Arad halad!" c. kötetben. Román nyelvű változat: Gabriel Roman

A helytörténeti kutatások szerint az első hivatásos színházi előadásokat Aradon Philip Bernard német társulata tartotta. (Korábban csak amatőr, diákok előadta színházi produkciókról vannak feljegyzések.) A társulat az 1787. szept. 4-e és 1788 áprilisa közötti évadot töltötte Aradon. A városban létezett egy falak nélküli fedett „aréna” az egykori Tököli-kertben. Az egész terület a szerb mecénás, Tököli Sebő (Sava Techelija) tulajdona volt. Az aréna színpadi része csukott volt, védte a színjátszókat az időjárás viszontagságaitól, valószínűleg öltözőket is magába foglalt. Télen viszont az előadásokat a belvárosban, a Milics házban tartották. Itt léptek fel a városban megfordult társulatok. Közöttük 1795-96-ban négy hónapon keresztül Kelemen László magyar társulata is. A polgárosodó városban nagy divat lett a színház, hiszen a településen a bálokon kívül a vándortársulatok fellépése, az amatőr színjátszás volt a kevés nyilvános szórakozási esemény. Az Aradon 1702-ben megtelepedett római katolikus minorita szerzetesrend latin nyelvű Naplójában (Diarium Venerabilis Conventum Aradiensis) olvashatjuk, hogy „… se eső, se sár, se hóvihar nem tartotta vissza a buzgó aradiakat a színházba járástól.” 

1787-ben Bécsből Aradra költözött a gazdag Hirschl Jakab (Iacob). A nagy színházkedvelő izraelita kereskedőt régen foglalkoztatta a színházépítés gondolata a Maros-parti városban, ezért a birodalom fővárosában magához Ferenc császárhoz és királyhoz folyamodott építési engedélyért. A kérés (Váli Béla szerint) annyira meglepte magát az uralkodót is, hogy 1812-ben a kérvényt azonnal jóváhagyta. A nagykereskedő akkor vette meg a Főtér (Szabadság, most Avram Iancu tér) és a Híd utca (Asztalos Sándor, majd Tribunul Dobra) sarkán álló házat, s építtette fel helyében 1817-ben az emeletes családi házát. Ugyanakkor elkészült a sarki háza melletti teátrum is. A neoklasszicista épület homlokzatán négy ion fejes féloszlop (pilaszter) található, ezek között három ablakot nyitottak az utcára. A színházba három bejárat nyílt. A kis méretű előcsarnok két oldalán egy-egy pénztár volt. A földszinten 150 plüsshuzatú szék, egy emelvényen álló hat szék a díszvendégeknek, valamint néhány páholy volt található. Ezek farészei aranyozottak voltak. Oldalt két szűk lépcső vezetett a fából készült karzatra, ahol 200–250 néző ült, illetve állt. A színpad aránylag kicsi volt, de a zsinórpadlás magassága elérte a 11 métert. A színházban egy öltöző volt a nők és egy a férfi színészek számára. A világítást a teremben és a színpadon faggyú- és viaszgyertyák szolgáltatták, csak az 1860-as évektől használtak olaj (petróleum) lámpákat. A színházterem fűtését a terem közepén elhelyezett, előbb agyag-, majd vaskályhával biztosították. A termet megtöltő urak rendszeresen pipáztak is, a kályha körül gyújtottak rá a pipákra, ezért az épület rendkívül tűzveszélyes volt. Ennek ellenére, az épület közel hatvan éves teátrum-történetében egyetlen komoly tűzeset sem fordult elő. (Nem úgy, mint többször is történt az 1874-ben megnyitott újban!) Még a megnyitás évében, ősszel Johann Cristoph Kunz német társulata szerepelt, de 1818. február 17-én már a Preparandia tanítóképzős diákjai is felléptek román nyelvű darabbal. Több mint fél évszázadon keresztül ez az épület adott otthont a városban megforduló vándortársulatoknak, valamint a fellépő műkedvelő csoportoknak. Kezdetben a téli évadot német, a nyárit magyar vándortársulatok töltötték ki fellépéseikkel. Valószínűleg a szereplések többségében a turnék jól jövedelmeztek, mert arról nincs híradás, hogy a bérrel adós maradt volna akár egyetlen társulat is. Igaz, voltak truppok, amelyek nem töltötték ki a fél évet, a közönség elmaradása miatt hamarabb felmondták a szerződésüket és távoztak nagyobb érdeklődéssel kecsegtető településekre. Az első magyar nyelvű színtársulat, Kilényi Dávid társulata 1818. június 16-án a Mátyás király megválasztása (Szentjóbi Szabó László műve) című darabbal szerepelt. Sikere jelentős volt, ugyanis a társulat egész nyáron Aradon és a vármegye településein turnézott. Tagjai között volt a kor neves színészei közül Szerdahelyi József, Szentpétery Zsigmond és a Petőfi által is megénekelt, tintafoltos kabátú Megyeri Károly. 1819-ben csatlakozott hozzájuk Déryné Széppataki Róza (1793–1872), a magyar vándorszínészet csillaga is. Dérynével a társulatban a következő években Kilényi többször is megfordult Aradon. 1838-ban Pethő Celestin és Farkas József, 1844 nyarán Latabár Endre társulata is bérelte a színházat. Az utóbbi az Országgyűlési szállás és Gaál József Peleskei nótárius című darabját mutatta be Aradon. A magyar társulatok között akadtak olyanok is (például a szegedi), amelyek színészei román nyelven is betanulták a darabokat, s azokat előadták a város román anyanyelvű közönségének. 

1847-től a városvezetés határozata szerint a színháztermet ingyen bocsátották a magyar társulatok rendelkezésére. Több mint fél évszázadon keresztül ez az épület adott otthont a városban megforduló vándortársulatoknak, valamint a fellépő műkedvelő csoportoknak. 1848. március 17-én este a Pestről érkező postakocsi és utasai hozták el a forra­da­lom hírét, valamint a kinyomtatott 12 pontot. A Fehér Kereszt szálloda előtt összegyűlt aradi fiatalok megszerezték a dokumentumot, s avval a színházba vonultak. Ott félbeszakították a német nyelvű előadást. A német és cseh zenészeket kizavarták, Pepi cigánybandájával (a prímást 1846-ban, aradi vendégszereplése alkalmával a Fehér Kereszt szálloda előtt Liszt Ferenc állítólag homlokon csókolta) a Rákóczi- és Hunyadi indulót játszatták. A fiatalok arra kényszerítették Gócs Edét, a vonakodó igazgatót, hogy megszakítsa a Don Cezar de Basan német előadást, s a színpadról felolvassák a 12 pontot. A város hónapokig tartó (1848. október – 1849. június) osztrák bombázása alatt is vol­tak színházi előadások, de a szabadságharc leverését követően az osztrák katonai ható­ságok nyomására a városi hivatal csak német társulatoknak adhatta ki a termet. Ekkor vette bérbe a színházat Csernovits Péter, a mácsai birtokos, Damjanich János vértanú tábornok sógora. Ő a Helytartótanácsnál csellel kierőszakoltatta a korábbi tanácsi határozat törlését, s már 1850-től ismét felléphettek magyar társulatok is. (Saját költségén egyszer tataroztatta is az épületet.) Novemberben már operaelőadásokat (Donizetti, Bellini) is láthatott az aradi közönség. Ekkor szerepelt itt a nevesebb ma­gya­rok közül Szabó József, Havy Mihály, Budai József, Szilágyi Béla, Hubay Gusztáv társulata. A német társulatokban is szerepeltek jelesebb színészek, közülük Trauman nevét többször is megemlíti a német nyelvű, Bettelheim Vilmos szerkesztette aradi hetilap. Különben a német lapban 1859-től rendszeresen megjelent az Aradon fellépő ma­gyar társulatok műsora, sőt az előadásokról a magyar nyelvű kritika is. A magyar mel­lék­leteknek olyan sikerük volt a polgárság körében, hogy sokkal több lap kelt el azokon a napokon. Az Alkotmány 1861-es visszaállítását követően a hatóságok már nem gördítettek akadályt a magyar színtársulatok fellépése elé, fogadták a román nyelvű társulatokat is. 

Itt vendégszerepelt a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Matei Millo (1870) és Mihai Pascaly (1868 és 1871) társulata. Pascaly 1868-as társulatának súgója Mihai Eminescu, a román nemzet legnagyobb költője volt. Az 1870-es években a megyében és Aradon többször is vendégszerepelt a Kárpátokon túlról I. D. Ionescu truppja is. A kor egyik legnagyobb színházi alakja, a fiatal Szerdahelyi Kálmán (1829–1872) éveken keresztül volt az aradi színpad ünnepelt csillaga. Korai halála (alig 43 éves volt) után büsztjét az új színház előcsarnokában állították fel. Sajnos, a szép mellszobor nyomtalanul eltűnt az 1919-es impériumváltást követően. A különböző társulatok váltakozó sikerrel szerepeltek a városban, néhány társulatnak jelentős anyagi bevételei voltak, s nagyobb termet igényelt az előadásainak. 

Az 1867-es kiegyezést követően merült fel a városi tanácsban egy nagyobb befogadóképességű városi színház építésének a javaslata. A város vezetése az 1870-es évek elején egy jelentős, 700 000 forint összegű kölcsönt vett fel az új színház és a városháza felépítésére. A színházépület tervét pesti műépítész, Skalniczky Antal készítette. Bejárata nem a főútra, hanem a Zrinyi (Goldiș) utcára nézett, amiért több bírálat is érte a tervezőt. A munkálatok 1871-ben kezdődtek, az építés Vörös Pál polgármestersége alatt folyt, összesen 463 400 forintba került, a négyszintes terem (fölszint, I. és II. emelet, karzat) 1250 néző befogadására volt alkalmas. A földszinten 256 szék volt, összesen 92 páholyt alakítottak ki, de a 3. emeleten 150 állóhelyet is. A terem világítását immár légszeszlámpákkal oldották meg, ami lényegesen nagyobb fényt biztosított, de tűzvédelmi szempontból biztonságosabb is volt. Azokat egy központi elzáróval egyszerre lehetett eloltani, ennek ellenére a színházban több tűz is pusztított. A régi épületben az 1873-74-es évadot kezdték el, 1874. április 6-án játszottak utoljára. Azt követően harminc éven keresztül az új színház díszletraktára lett. A 20. század elején egyre népszerűbb lett a városban is a „hetedik művészet”, a film. (A városban több magyar némafilmet is forgattak helyi színészekkel.) A városvezetés megrendelésére 1907-ben Steiner József műépítész a régi színházat áttervezte. A fa erkélyt lebontották, helyébe egy betonfödémes erkély került, a terem végén pedig vetítőfülkét alakítottak ki. Itt nyitották meg a város első állandó filmszínházát, az Urániát, amely 1965-ig működött. 

Az új színház 1874-es megnyitója olyan nagy esemény volt, hogy azon te­kin­té­lyes kísérettel jelen volt az uralkodó, Ferenc József is, aki megtekintette Fáy András Mátrai vadászat című darabjának első felvonását, majd visszavonult a Fehér Kereszt szállodai lakosztályába. Az 1870-es évek végétől a színházban a zenés darabok lettek a „slágerek”, ez volt az operák és népszínművek időszaka, ezért Follinus János igazgató jó hangú énekes színészeket szerződtetett. Az elkövetkező három évtizedben tehetséges, jó szervező direktorok (Krecsányi Ignác, Mosonyi Károly, Aradi Gerő, Leszkay András) adták egymásnak a kilincset a színház koncessziójáért, akik a kor híres primadonnáit, hőstenorjait, komikusait csábították a Maros partjára. A színházépület 1883. febr. 18-án leégett, csak a falak maradtak meg. Újjáépítésével Halmay Andor aradi műépítészt bízták meg. Az új színház kisebb befogadóképességű, de szebb kivitelű lett. A mennyezet freskóinak kartonjait a kiváló művész, Lotz Károly készítette, azokat Györgyössy Rudolf másolta át. Az aradi színháznak híre futott szerte az országban, a kor kiváló művészei közül sokan innen kerültek a budapesti színházakba. A színház két állandó társulattal, prózaival és zenéssel működött. Ez utóbbi társulat operát és a századfordulón divatba jött operettet egyaránt játszott. 1902-ben a városi színházat nemzeti színház rangra emelték, amelyet 1919-ig őrzött. Leghíresebb igazgatója Szendrey Mihály. A Budapesti Vígszínház megnyitásakor szinte az egész aradi társulat a fővárosba telepedett át. Innen indult fényes karrierje kiváló színészeknek, mint Tőkés Anna, Zilahi Irén, Rónaszéki Gusztáv, Góth Sándor, Tapolczai Dezső, Szántó Jenő, Fenyves Emil, Várnai Jenő. Városunk, megyénk szülötte Medgyaszay Vilma, Rajnai Gábor, Mály Gerő, Jávor Pál. Az első világháború kitörésének évében a színházban öt rendező, 12 nő és 13 férfiszínész, 30 tagú kar és segédszínész, egy táncosnő, egy karnagy, egy zeneigazgató, egy súgó, egy festőművész és 26 zenész működött.

 1900-ban nyitották meg a Maros partján, a Simonyi (Gheorghe Lazăr) utca vonalában a két tornyos homlokzatú nyári színkört, ahol tavasztól őszig az aradi és a turnézó társulatok felléphettek. A várossal kötött szerződés értelmében az aradi társulatnak pünkösdtől az őszi évadnyitásig 45 előadást kellett tartania a színkörben. A nyári színház 1939-ig működött, fenntartása költséges volt, ezért lebontották. Aradon 1949-ig működött a magyar társulat, amikor a színház renoválása ürügyén a hatalomra jutott kommunista párt „ideiglenesen” felolszlatta a truppot. Soha többé nem alakították újra. Jelenleg a városban sikeresen működik a magyar nyelvű Aradi Kamraszínház.