Arad 1945 és 1990 között
A világháborút követően a szovjet hadsereg megszállta a várost, és a román egységek kivonultak a várból, ahová szovjet erőket telepítettek. 1947 december 30-án lemondott a király, ki kiáltották a Román Népköztársaságot és felálittoták a kommunista rezsimet. Továbbá követték a szovjet modellt és végrehajtották a rá jellemző intézkedéseket: államosították a fő termelési eszközöket és létesítményeket és bevezették a gazdaság központi irányítását.
Az 1952-es szovjet mintára bekövetkezett tartományi átalakítás először meghagyta Arad város székhelyi szerepkörét, de Arad tartomány 1956-os felszámolásával területét szétosztották Bánát tartomány és Kőrös tartomány között, maga Arad város rajonszékhely lett. A város fejlődését erősen fékezték Temesvár javára. A két világháború közötti helyét sohasem sikerült többé elfoglalnia. A megye 1968-ban állt helyre, a Maros balparti területekkel kiegészülve.
Az 1950-es évektől megkezdődött az erőltetett iparosítás, létrehozták az ország első és legjelentősebb esztergapadgyárát (1949-ben), az óragyárat (1961-ben), a Vegyipari Kombinátot (1971-ben) és az ipari óraműgyárat, mindegyike több ezer munkahellyel . A jelentős beruházások eredményeként megnövekedett a munkahelyek száma, és ezrével iskolázták be először a vidéki, később pedig a Kárpátokon túli fiatalokat. A fokozatosan növekvő lakosság számára panelelemekből készült lakónegyedeket építettek (először a Podgoria negyedet, majd követték: Aurel Vlaicu, Mikalaka, a Konfekció negyed és Alfa). A lakosság száma a 1970-es évek végén meghaladta a 170.000-et. Ezekkel egyidőben kiterjesztették a kereskedelmi hálózatot és a közszolgáltatósokat. Figyelemre méltó volt a a villamos hálózat fejlődése, Arad a maga 96 kilométeres vonalhálózatával második lett az országban Bukarest után.
1947-ben a városban létre jött az első Felsőoktatási intézmény: az Állatgyógyászati Kar - ami 1956-ig működött, majd 1972-ben alapították az Almérnököket képző Egyetemi Intézetet. Csak 1990 után fejlődött ki a valódi felsőoktatás Aradon; az "Aurel Vlaicu" Állami Egyetem és a "Vasile Goldis" Nyugati Egyetem létrehozásával.
A korszak néhány jelentős épülete: Dacia filmszínház, az Astoria és a Parc szállodák, a Szakszervezettek Művelődési Háza, a Sportcsarnok, a “Delfinul” fedett uszoda, a Megyei kórház, a Strand.
És visszatérünk a Maros déli partjára: annak ellenére hogy egy 1947-es évben, május 18-án megtartott népszavazáson Újarad lakossága szinte teljes egészében elutasította a település csatolását a Maros északi partján fekvő városhoz, 1948 április 5-én született közigazgatási rendelet alapján „Újarad vidéki település Arad Municípiumhoz csatolttatik” miután 1942 márciusában ugyancsak közigazgatási rendelet révén Arad Prefektusa elrendelte Újarad és Zsigmondháza települések egyesítését. Majd 1950-ben Kisszentmiklóst a Maros déli partján található települést szintén Arad városához csatolták. A kor egyik általános tendenciáját követve, a német lakosság legnagyobb része kivándorol Aradról, úgy hogy Újarad alapításának a 260-ik évfordulója…Nürnbergben kerül megrendezésre 1983-as év májusában mintegy 900 résztvevő jelenlétében. Mintegy tízezer zsidó, és ennél jóval több aradi német lakos is elhagyta szülőföldjét. A 2002-es évbeli népszámláláson már csak 2219 személy vallota magát német nemzetiségűnek Aradon.
1947 után az irodalmi mozgalom alárendelve volt a kommunista rezsim politikájának. 1949-ben meg alakult a Romániai Írószövetség aradi ágazata. Ezekben az években a korábban oly változatos helyi sajtót felszámolták, csak két napilap maradt meg mint a hely Román Kommunista Párt szervezetének a sajtó organúmjai: a román nyelvű “Flacăra roșie” és a magyar nyelvű “Vörös Lóbogo”. A két napilapban megjelent mellékletekben néha a valódi irodalom is helyt kapott. A többi kiadványokat be tiltották és 1948-ban felfüggesztették az aradi magyar színház tevékenységét, majd teljesen meg is szüntették azt. A magyar nyelvű színjátszás csak az 1989-es fordulat után alakult újra, az Aradi Kamara Színház megalapítása révén. A kór aradi jelentős irodalmi élet képviselői közül említésre méltóak : Stefan Augustin Doinaş, George Schwartz, Bănescu Florin, Vasile Dan, Horia Ungureanu és sokan mások.
1989-ben Temesvárt követően Arad volt a második város, amelynek mindenre elszánt lakossága kivonult az utcára tüntetni a diktatúra ellen. December 21-én több tízezer aradi lakos gyűlt össze a Városháza előtti téren, ahol a Ceauşescu házaspár távozását és a szocialista rendszer megszüntetését követelték. Az aradi forradalmárok december 22-én vették át a hatalmat a kommunista rendszer képviselőitől. Az 1989-es fordulat idejében Arad lakosságának a száma megközelítette a kétszázezret. Azóta demokratikusan megválasztott tanács vezeti a várost.
Ezt az különleges, sokszínű és sokoldalú kulturális, gazdasági, nemzetiségi, vallási és építészeti hagyatékot amivel Arad városa rendelkezik nem lehet semmiféleképpen hátránynak tekinteni, úgy ahogyan sokáig tekintettek a kommunista korszakban és ezért a várost évekig elszigetelték, hanem ez olyan közös értéke lakosainak számára amit gyümölcsöztetni kellene a jelenidők szélesebb európai politikáinak szellemében, amit a „sokszínűség egysége” európai szlogen alatt ismernek, mivel hogy a város öröksége semmivel sem kevesebb mint más hasonló méretű európai központoké.
